Tisztelt Nyugdíjas!
Magyarország miniszterelnökeként azért keresem föl most levelemmel, mert úgy gondolom, hogy az idős emberek az eddiginél sokkal több figyelmet érdemelnek a politika részéről, ezért kormányom kiemelt feladatának tekintem, hogy ezen a területen is előre lépjünk.
Tudom, hogy mi örökre adósai vagyunk Önöknek, akik hosszú évtizedeken át keményen dolgoztak és küszködtek azért, hogy nekünk már jobb életünk lehessen, és hazánkat nemegyszer építették újjá romjaiból.
Önöknek köszönhető, hogy Magyarország minden helyzetből képes volt talpra állni az elmúlt fél évszázad során, a legsanyarúbb korszakokban is megőrizte legfontosabb értékeit. Ennek köszönhetően tudtuk az idén ismét megteremteni a megújulás lehetőségét.
Hálával és tisztelettel tartozunk Önöknek. De ezt nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is szeretnénk kifejezni. Olyan tettekkel, amelyek valóban hasznosak az idősebb korosztályok számára.
Ehhez az Önök közreműködése is szükséges. Vagyis az, hogy megosszák velünk gondjaikat, problémáikat, és megtudjuk, hogy mit várnak a kormánytól.
Ezért tisztelettel arra kérem, töltse ki a mellékelt kérdőívet, és küldje vissza nekünk, hogy véleményét és gondolatait útmutatóként használhassuk a jövőnket formáló, új intézkedések előkészítése során.
Előre is köszönöm együttműködését.
Szeretném, ha tudná, hogy keményen és elkötelezetten dolgozunk tovább annak érdekében, hogy mindig érezzék: a hazájuk és a kormányuk hálás Önöknek a sok évtizedes helytállásért.
Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:
Orbán Viktor
miniszterelnök